Először is, ezt Schon-nak ejtik. Szóval elmentek az én kedvenc kisfiúim. Egy teljes napot és még kétszer egy órát töltöttnk együtt, és hihetetlen kedves, jókedvű, szeplős tünemények voltak, Neil 4 éves, Seán pedig kilenc és az egyik legokosabb kisfiú, akivel valaha találkoztam és a legszebb is. Még arról is lehetett vele beszélgetni, hogy hogyan segít a gyerekeken a lovasterápia.
Ma visszajöttek még reggel egyet játszani, este pedig szépen befejeztem az utolsó rajzot, amit Soánnak ígértem, feltekertem, és ráírtam a hátuljára, hogy ezt még megígértem, jó volt velük találkozni és nagyon jó utat, aztán kívülről rátettem a kilincsükre, amit meg is találtak, ugyanis este pont mentek el, mikor én jöttem. A szülők is megköszönték a rajzot, meg Soán is, de csak úgy elmentünk egymás mellett, nálam ugyanis volt egy teli vödör jég.
Akkor eszembe jutott, hogy ó, most láttam őket utoljára, milyen fura is ez, pedig amennyire ennyi idő alatt a szívedhez nőhet valaki, annyira a szívemhez nőttek. Hogy is ne nőttek volna, mikor mióta itt vagyok, ők voltak az elsők, akiktől valódi őszinteséget, ragaszkodást, érdeklődést, kedvességet és szeretetet tapasztaltam.
Nem, nem akarom a többiek sem degradálni kicsit sem, de tudjátok, hogy a gyerekek mennyivel őszintébben és tisztábban éreznek, mint a felnőttek.
Na aztán telt-múlt az este, és épp a wc-ellenőrzésből jöttem, mikor láttam, hogy a család eltűnik a liftben, ők észre se vettek. Seán azonban egyedül fent volt a portánál, megint elmentünk egymás mellett és köszöntünk lelkesen, ahogy szoktunk. Aztán bementem a bárba, lepakoltam talán megint a jeget, jövök ki, erre látom, hogy ott áll és nagyon tipródik. Kimentem hozzá, erre azt hadarta:
“We are leaving tomorrow, so we not gonna see each other again, so I just wanted to say bye. “
Ezt egy levegővel mondta el, a bye-nál a hajába túrt majd sarkon fordult és gyakorlatilag elrohant és ezt hiszem ez volt életem egyik legbájosabb pillanata. 🙂
A történetnek szinte varázslatos mellékszála pedig, hogy Aranyhaj, akivel gyakorlatilag kétszer beszéltem egy szót, és azt is én kezdeményeztem, tegnap megint sokat volt itt és míg Mliba tudomást sem vett rajzolásomról, Aranyhaj megdicsérte, majd mikor este jött, bátortalanul megkérdezte, lerajzolnám-e a kiskutyáját-persze-, majd megkérdezte, tényleg pszichológiát tanulok-e, mert ő is, aztán relatív sokat beszélgettünk hármasban összesen négy nyelven.
Most meg kilenc perc múlva munka és pizsiben meg szemüvegben ülök az ágyban.
Kommentek