Erről akartam írni, de már unom a szavaim. Rólad. Rólam. Valaki megelőzött. Reméltem. Hogy ma találok valakit, aki megelőzött. Szavakat, amiket még nem unok. Érzést, hogy menj már a francba. El.
“Ahogy kiejtem, a földre zuhan
a neved, és meglazítja a foghíjas
parketta léceit. Még egy ilyen
becsapódás, és szilánkosra
törnek padlón heverő viszonyaink is.
Ülök a konyhában és elképzelem,
hogy két irányból, fejlámpákkal
világítanak meg egy kérdést,
és én nem tudom eldönteni,
hogy az egymásra vetülő válaszok
közül melyik van fölül. Rád
emelem a tekintetem, aztán vissza,
és én nem érzem, közben mennyi
idő telt el. Hely vagy, amit évek
óta elhagyni készülök: egymásra
íródnak benned egy folyton
ismétlődő távozás nyomai.”
Závada Péter: Tabu (2)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: