Annie blogol

“-De miért nem akarsz késni? Az olyan menő!

-Mert a barátaim, szeretem őket és nem menő akarok lenni, hanem velük szeretnék lenni.”

Van abban valami szívet melengetően libabőrösen lenyűgözően csodálatos, amikor egy szórakozóhely hosszú asztalánál ül kb. 16 ember, akik 5 különböző társaságból jöttek és egymással gyakran nem is találkoztak, és az este végére ezek a kis társaságok együtt beszélgetnek, nevetnek, megtanulják egymástól, mivel lehet engem szekálni 😀 pingpongoznak, elverik egymást csocsóban és az köti össze őket, hogy sugárzóan mosolygós, fantasztikusan jófej emberek- és mind a barátaim.

Ha 5 évre költöznék Timbuktuba-amit nem tennék meg, mert azt hiszem, ehhez túl fontos nekem minden és mindenki, akiket most itthagyok-akkor is ennyit búcsúzkodnék valószínűleg, de azt hiszem, jól is van ez így, mert nem lehet az embereket, akiket szeretünk elégszer megölelni és elég időt együtt tölteni és azt gondolom az ilyesmivel nem is kell spórolni. 

Szóval itt is köszönöm nektek ezt a csodálatos estét, az ajándék-köröket, a csajoknak a szervezést, az ajándékot, a Királykislányoknak is az ajándékot meg a visítva nevetést, T.-nak azt, hogy mindig számíthatok rá és hogy hazahozott megint, azoknak, akik alig ismertek valakit, hogy így is eljöttek, az öleléseket, és a hihetetlen cukorfalat leveleket azoknak, akik nem tudtak eljönni-igen, a Föld az első meg az aratás, megértem. :)) Meg köszönöm, hogy vagytok. <3 

Jujj meg Marival is csudálatos volt a Brunch, direkt jó volt, hogy vele meg kettesben tudtam még egy nagyot beszélgetni, hiszen mire visszajövök, addigra ő már nem csak a legjobb barátnőm lesz, de egy valódi anyuka is, ami miatt biztos megváltozik jópár dolog-és biztos lesz, ami ugyan olyan marad persze. 🙂

Ja és a mama sütött nekem egy doboz sütit, hogy vigyem magammal, de rossz stratégiai érzékkel már szombaton odaadta, így jelenleg így állunk ezzel:

De persze csak azért ettem meg, hogy ne kint hízzak tőle, mert kint majd lesz a Nagy Egészséges Életmód. Mondjuk holnap a másik mamától is kapok egy doboz sütit. Na jó, azért ettem meg mert stresszevő vagyok. De a mama úgyis megnyugtatni akart vele-csak nem gondolta, hogy erre ilyen hamar lesz szükség. 

És keressük az igazságot

József Attila 

Lábunk elkophat hónaljig,
Sej haj, fütyülve baktatunk,
Igazságot keresünk, de
Nem találunk még seholse.

Nincsen batyunk, csak az agyunk,
Betyárkodó Ábel vagyunk,
Nem kérdik, hogy szívünk dög-é,
Gondolatunk az ördögé,
Lelkünket meg Isten fogja
Sziklaszántó ostorosba.

Hogyha tél van, hát didergünk
S nem is tudjuk, hogy didergünk,
Szemünk, fülünk lefagy együtt,
Lázas szóval melengetjük,
Nem hálunk soha árnyékban,
Zsebünkben is csak szándék van,
Magunk vagyunk: a kenyerünk,
Hogyha vesztünk, úgyis nyerünk,
Ínség, asszony nem bir velünk,
Északnak meg délnek megyünk,
Koldusokkal parolázunk,
Ott a tanyánk, ahol ázunk,
Összenőtt már a két kezünk
S nem könyörgünk, nem vétkezünk,
Nagy éhünk van s nem éhezünk,
Mindig korábban érkezünk,
Szájunkra a jövő hágott,
Kiáltunk emberebb világot,
Szeretetet, szabadságot,
Szél a lábunk, arcunk áldott,
Nézünk minden követ, ágot,
Ahol utat ki se vágott,
Sej haj, dallal, jó vigasszal,
Asztaltalan szómalaszttal
Keressük az igazságot.

“-Nézd már, mit csinálnak!

-Csókolóznak, de csssss!

-De nem mostak előtte fogad!

-Mama kérlek…erre várunk a film eleje óta…

-Most mi van, nincs itt senki, akit zavarhatna!

-Engem zavar!”

Tudom, hogy szentimentális vagyok, de ma reggel arra gondoltam, hogyha nem elutazni készülnék hosszú időre, hanem örökre, akkor is így tölteném a hetet azt hiszem-csak még lovagolnék is. Minőségi időt töltenék azokkal, akiket a legjobban szeretek és ezer öleléssel telne a hét.

Szerencsére azonban nem szomorú búcsú ez, hiszen csak két és fél hónapra megyek el és így is gyönyörű az, ahogyan a család ezerrel zsong, hogy az utamat a lehető legkönnyebbé tegyék engem pedig a legfelkészültebbé. És persze az is gyönyörű, ahogy a barátaim írnak: ugye találkozunk még addig? 

Szóval ma reggel moziba mentem a mamával, aztán az önismeret zárásra, aminek az élét elvette az, hogy az egész hét a búcsúzkodásról szól. Iszonyú jól estek a levelek, amiket kaptam, az például külön megható volt, mikor én azt írtam valakinek, hogy mennyire kinyílt, mióta ismerem és eközben ő a köszönetet fogalmazta, hogy segítettem neki kinyílni. Vagy látni mást, hogy mennyit fejlődött, mennyit változott, és olvasni, hogy ezt részben nekem köszöni meg-és nekem ez fel sem tűnt. De azt hiszem a kedvenc mondatom az a levelekből, csak nem merek többet kiemelni, pedig mind olyan gyönyörű, hogy “köszönöm, hogy melletted önmagam lehettem!”.

És valahogy erről szól egy ilyen csoport és mindig újra és újra rájövök, hogy milyen igaz. Ha elég időt energiát szánsz arra, hogy valakit úgy igazán, nyitott füllel, szemmel, szívvel megismerj, akkor óhatatlanul megszereted majd. Megérted, honnan jön, megértem, miért olyan, amilyen, érted, érzed a gesztusait és drukkolsz érte, és szereted és szeretnéd, ha minden a lehető legjobban alakulna számára. És tudod, hogy nem tud olyan helyzetbe kerülni, hogy ne legyél ott neki, ha hív. Kicsit ilyen érzés volt ma kirepülni, és az külön sokat jelentett, hogy Seb. “elkísért” ezen az úton azzal a gyönyörű kézzel írott ajándék levéllel is, amit kaptam tőle, a folyamatos figyelmével, ahogyan mindig ha ránéztem, számíthattam egy bátorító mosolyra (és az a durva, hogy ezt amúgy a többiekre is írhatnám) de azzal a valós kísérettel főleg, ahogyan elkísért az egyik kocsmából a másikba, ugyanis kellett még nekem a záráshoz az, hogy kicsit még beszélgessünk, kellett, amiket mondtunk egymásnak, és főleg az az érzés kellett, amikor látod a másikban az erőt, ő pedig benned látja. Nincsen szebb dolog talán, mint amikor két ember kölcsönösen adni tud egymásnak. 

És én egyébként is rajongva szeretem a Találkozásokat. Azokat, amik csak nagyon cseppnyi ideig tartanak, csak egy összemosolygás, csak két kedves szó két idegen között, és azokat is, amikor kicsit megpihenünk egymás mellett. Mikor te is adsz és én is adok neked, nem mert megérdemelted, nem mert kérted, hanem mert tudok és megteszem. Olyan ez, mintha ilyenkor megengednénk magunknak, hogy kicsit meglássuk azt, hogy testvérek vagyunk. Hogy ugyan onnan jövünk és ugyan oda tartunk. És talán többé soha nem látjuk egymást, vagy legalábbis nem tudjuk, mikor találkoznak újra az útjaink, de én egy kicsit boldogabb vagyok, amiért te vagy, mert tudom, hogy amerre mész, ott kicsit zöldebb lesz a fű, és kicsit több virág nyílik és az emberek kicsit többet mosolyognak majd, mert olyan ember vagy, akiben tiszta szív dobog. 

Szóval ilyen nekem most Seb. és ilyenek a többiek is, mindenki más, mindenki páratlan, és gyönyörűek belül és szeretném, ha vigyáznának rájuk, amerre járnak, és szeretném, ha nagyon boldogok lennének.

És Seb. adott nekem még egy gondolatot: hogy nem kell mindent kategorizálni, és nem kell keretek közé szorítani, és a végeken határozott vonalakat húzni. És lehet engedni, megengedni, hogy alakuljon, és elengedni, sérülés nélkül, sőt, akár valamennyire megtartani, sőt, lehet olyannak is barátkozni, aki egy napon ennél többet jelentett.

Ezt követően elmentem a welcome back Fefi bulira, ahol csodálatos volt kicsit belecsöppenni a sok idegen között a volt osztálytársak-srácok-körébe, akik mind olyan mások, fiatal felnőttek, felelősségteljesek, diplomások, jó pasik, és van aki férj is lett azóta és mégis, mikor újra találkozunk, az olyan fantasztikus, mert akkor újra kicsit az a régi én vagyok, és érzem, ki volt az a magabiztos, boldog, hittel teli lány, aki felé egy ideje tartok-visszafelé, és persze ezzel együtt előre. És közben annak is örülök, amiben más vagyok már, mint akkor. És persze jó volt borotválkozás előtt újra látni a mi szőrös cowboyunkat, hogy épségben hazaért, hogy jól érezte magát, hogy boldog, hogy kicsattan. Szeretem ezeket a srácokat és 50 év múlva is szeretni fogom őket. 

És még akkor is ezen gondolkoztam, mikor hazafelé tartottam egyedül az utcán, hogy ma hány ölelést kaptam, hány kedves szót, hány erőteljes fantasztikus mondatot, ami mind szeretettel, megbecsüléssel és helyenként hálával voltak teli és persze itt vannak az én gyönyörű leveleim és mégis, az egészből egy valami maradt meg: hogy annyira kerestem önmagam az elmúlt egy évben, miközben ezek az emberek körbe vettek és láttak bennem valamit, amit én nem láttam. Mert én nem azzal törődtem, ami igazán fontos volt, de most már érzem, hogy megint kezdek jól lenni, hogy megint kezdek én lenni és azt is érzem, hogy ezekkel a démonokkal vívott harc végén erősebb leszek és bátrabb és büszkébb és tapasztaltabb is. 

Sok hibát elkövettem ebben az évben, de nem bánom őket igazán, hiszen annyira zavarodott voltam, annyira nem tudtam sokszor azt sem, igazán mit szeretnék…illetve igen. Azt, amit ma megkaptam: önmagamat. De az a legjobb, hogy mindeközben én is tudtam adni és hogy úton voltam. 

Itt tartottam a gondolatokban, mikor a Cica aki az utcánkban lakik, de nem a mién ismét elém rohant, és sosem fogom megérteni, miért szeret engem ennyire. Szóval lehajoltam hozzá, aztán mikor a hátára gömbölyödött felvettem, és megöleltem, ő pedig hozzám bújt és dorombolt. ÉS ott álltam az üres utcán, felettem a csillagok,  és rendben volt minden és nem hiányzott semmi. A szívemben kezd minden a helyére kerülni, a saját bűneimet kezdem megbocsájtani és ezt a lányt, akit ma annyiszor szívből megöleltek, akinek ma annyian örültek, akinek ma annyi mindent megköszöntek, szóval ezt a lányt-kezdem újra látni és szeretni. 

Cesare Catà olasz tanár házi feladat listája : 

1. Sometimes, in the morning, go take a walk along the seashore completely alone: look at the way sunlight is reflected on the water and think about the things you love the most in your life; be happy.

2. Try to use some of the new words we learned together this year: the more things you manage to say, the more things you’ll manage to think; and the more things you think, the freer you’ll be.

3. Read as much as you possibly can. But not because you have to. Read because summers inspire adventures and dreams, and when you read you’ll feel like swallows in flight. Read because it’s the best form of rebellion you have (for advice on what to read, come see me).

4. Avoid things, situations and people who make you feel negative or empty: seek out stimulating situations and the companionship of friends who enrich you, who understand you and appreciate you for who you are.

5. If you feel sad or afraid, don’t worry: summer, like every marvelous thing in life, can throw the soul into confusion. Try keeping a diary as a way to talk about how you feel (in September, if you’d like, we’ll read it together).

6. Dance, shamelessly. On a dance floor near your house, or alone in your room. Summer is dance, and it’s foolish not to take part.

7. At least once, watch the sunrise. Stay silent and breathe. Close your eyes, be thankful.

8. Play a lot of sports.

9. If you meet someone you find enchanting, tell him or her as sincerely and gracefully as you can. It doesn’t matter if she or he doesn’t understand. If they don’t, she or he wasn’t meant to be; otherwise, summer 2015 will be a golden time together (if this doesn’t work out, go back to point number 8).

10. Review your notes from our class: Compare the things we read and learned to the things that happen to you.

11. Be as happy as sunlight, as untamable as the sea.

12. Don’t swear. Always be well-mannered and kind.

13. Watch films with heartbreaking dialogue (in English if you can), in order to improve your language skills and your ability to dream. Don’t let the movie end with the final credits: live it again while you’re living and experiencing your summer.

14. In sparkling sunlight or hot summer nights, dream about how your life could and should be. During the summer, always do everything you can to avoid giving up, and everything you can to pursue your dream.

15. Be good.

Na hát ma volt a Nagy Ügyintéző Nap. 

De már a múlt héten kezdődött, mikor is igényeltem az új személyimet-éppen időben, hiszen még csak egyhónapja járt le, épp kiköltözni tervezek az országból és hazaérkezésem után pár nappal tanú leszek egy esküvőn-DE csodálatos tapasztalataim lettek a kormányablaknál, ahol a biztiőr bocsánatot kért, hogy várakozni kell, és az ott ülő idős nénivel és fiatal lánnyal megállapítottuk, hogy bakker, hogy zuhog az eső, erről nem volt szó, ők papucsban jöttek, én meg szabadtéri pilatesre mentem. (Volna.) 

Mármost ma folytatódott, ugyanis először is sokkal hamarabb kész lett a személyim és mehettem is boldogan átvenni. Bárhol bármikor el tudok tévedni, de ma mindenhova odataláltam, volt, ahova többször is, mert néha nem derült ki elsőre, hogy már egyszer jó helyen voltam.

Indult a móka a központi okmányirodában, ahova három ajtón át lehet bejutni, és nekem persze utoljára sikerült azon, ahol a kész okmány átvétel volt, de nagyon tündérmókusosan mindenhol segítettek. Aztán rájöttem, hogy itt biztos lehet Eu EÜ kártyát is igényelni, tehát visszamentem a kettes ajtóhoz, ahonnan meg elküldtek a hármashoz, ahol először tévesen voltam, mert azt meg ott kellett. Ott volt összesen három darab ember és egy darab ügyintéző, kedves, családias légkör. Gyorsan és nagyon cukin ment is minden, az ügyéntéző mindenkivel elcsevegett és közben azt is megtudhattam, hogy az előttem lévő miniumum négy nyelven beszélő orvosnéni nem azért vállal munkát külföldön, mert ott kap fizetést, hanem mert azt reméli, ott kevesebb a házipor, amire allergiás-ami egyébként komoly tüneteket okoz neki. Ó mire nem gondolnánk. 

Ekkor jött egy ügyintéző pasi, így sajnos a további részletekről lemaradtam, de tőle meg megtudtam, hogyha nekem sürgős a kártya, akkor sétálgassak át a Teve utcába, mert azt meg ott a kezembe nyomják, ide meg csak postázzák. És nagyon kedves volt!

Nem hinnétek: még ide is idetaláltam csont nélkül, de itt megint volt három ajtó, számozva. A másodikkal kezdődik, oda ki van írva, mit lehet ott intézni. Amit nekem kell, azt nem.  Az ember tovább sétál, ekkor jön még két tábla, amin már az is rajta van, mit lehet az elsőnél intézni. Még tovább sétál, akkor odaér az elsőhöz, itt már azt is megtudhatja, hogy neki a harmadik ajtó kell, amihez vissza kell menni ahonnan jött és befordulni a sarkon. És én még ezt is felleltem!

Itt aztán ücsörgés következett, majd egy nagyon jópofa, mosolygós ügyintéző bácsi, aki megkérdezte, mit hoztam neki ó, mire kiderült, hogy kitöltött igénylőlapot, mert ilyen rendes ügyfél vagyok. Ezt követően át is nyújtotta a “szépújkártyámat” és tényleg gyönyörű volt, és megkért, hogy ne veszítsem el, mondtam, hogy nem fogom, sejj! 

Na aztán jött a bank, ahol ugyan rossz helyre húztam számot, de az ügyintéző srác felpattant és húzott nekem jó helyre, de aztán mégsem szabadult meg tőlem, mert kiderült, hogy mégis visszairányítottak hozzá az új személyis szám miatt, de amúgyaz egész bankban én voltam az egyetlen ügyfél és itt is mindenki tündér volt.

Szóval na, lényeg, hogy ma összesen négy hivatalos helyen 7 ügyintézővel találkoztam és ebből öt nem egyszerűen kedves volt, hanem kifejezetten jófej is. És sikerült mindent elintézni egészen gyorsan, és nem kellett nagyon sokat várni sem, szóval ügyet intézni nem is olyan para, nekem pedig nem teljesen reménytelenek a tájékozódási képességeim (azért köszi GPS.)

“Az utazás az embert érleli, sok oldaluvá köszörüli, hidjétek, az felséges, ha az ember egy időre minden baját otthon hagyja s külföldön kiszellőzteti magát, elméje kiderül és szíve fogékonyabbá lesz minden örömre.”

Majer István

Van például orvosi gyógyszer csomag. Meg élére vasalt nadrágok (míg be nem pakolom őket.) A mama szerint okvetlen szükségem lesz még csipeszre-ezt mellékelte a gyógyszer csomaghoz, és törölközőre nem, mert azt adnak (nem győzöm hangsúlyozni, hogy dolgozni megyek, nem vendégnek) viszont 5 méter zsinegre meg igen, amit majd kifeszítek a szobámban, hogy arra teregessek. Fenomén, de ha két hónap múlva kint fogok sírni a Tiroli hegyekben 5 méter zsinegért, akkor persze kinevethettek. 

Az utazás közeledtével elkezdtem egyre szentimentálisabb lenni, például ölelgetni a családtagjaimat mégtöbbet, meg a macskát is, és ami eddig kérdés volt-hogy jön-e velem az alvómacim-az mostanra tuti lett-alvómaci nélkül nem megyek, pássz.

Arról meg nem beszélve, mikor a kis barátaim arcát próbálom magamba szívni. Ja meg volt ma jóslat is, az egyik kedvenc nagynéném részéről, mely szerint “négy csillagos csajként jövök vissza. “-can’t wait. 🙂

Amúgy az az érdekes, hogy egyrészt egyre jobban várom, másrészt meg-bár erre a blogra lelkizést sem tervezek-egyre jobban vagyok, ezen a héten elkezdődik majd egy szép kis búcsúsorozat mindenkitől, és amikor hazajövök, akkor az imádásig szeretett testvérem legfontosabb napjára csöppenek majd vissza, ahol rögtön mindenkivel találkozhatok újra, lehetne ennél tökéletesebb az időzítés? Nem lehetne. 🙂 Ja és persze addigra Danival is úgy találkozhatok, hogy nem lesz köztünk a Mari pocakja, és ezt is nagyon várom, annyira kíváncsi vagyok, milyen lesz a kisember. 

Persze egyébként a Szigetet, meg a szülőszoba-bluest nagyon sajnálom, hogy kihagyom, mindkettőt nagyonnagyon vártam, de közben tényleg úgy érzem, hogy az elmúlt év után kell ez most. 

Én: Mama, zavar, ha feliratos a film?

M: Nem.

Papa: Engem igen.

M+Én: Miért, te is jössz?

P: Nem. 

De azért megengedte, hogy mi felirattal nézzük.

A HAIKU

Lábam előtt ült

egy madár, majd felröppent –

Nehezebb lettem.

Fodor Ákos

“…arra tanítlak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs 48,17)

Úgy döntöttem, csak ha már kellőképpen felül tudtam emelkedni rajta ahhoz, hogy viccesen tálalhassam. Így mikor rinyálnék, akkor helyette vers lesz. Rinya majd maximum onnan kintről lesz, mert hát ugye ezért van a blog. De jujj, igyekszem majd onnan sem rinyálni.

Tűnődöm amúgy rajta, hogy mit fogok onnan érezni kintről, meg mennyire ki fog hiányozni, megmegmeg mindenen, de mindig kicsit meg is akadok, hogy ó, csak haza ne küldjenek a német-tudásom miatt-és akkor milyen ciki lesz ez a blog is. 😀 De ha már kint leszek és HA már nem küldtek haza, akkor lehet aggódni, hogy ésakkor mi lesz ésakkor mit fogok érezni, csinálni, fogok-e nagyokat aludni tényleg, sportolni, megérteni a gyerekeket és ami szintebiztos, hogy egészen más emberként fogok hazajönni, de hogy, jobban, lelkesebben, békésebben, magabiztosabban, kövérebben? 😀 Hát hogy?

Amúgy arra is gondolok néha, mikor a sok hisztik nem homályosítják el a pozitív-gondolkodásom (igen, ebből mostanában kevesebb volt, tudomtudom) hogy őszintén, pár hete-hónapja sokat gondolom rajta, hogy na, most valahogyan egyszerre nem jó nekem semmi, és most van ez az állítsátok meg a földet, ki akarok szállni feeling, most kell valami nagy változás, valahogy elmenni, ezeket a kudarcokat lerázni, újraépülni, újratanulni magam, az elmúlt évet feldolgozni, és persze kell erő, muníció az önállósodáshoz, erre paff a fejemre esik egy meghívó, ahol ezeket a dolgokat lehet tényleg megtenni így. Mert őszintén. Ha magamnak akartam volna kitalálni, sem ment volna jobban, hogy oké, kipakolunk valahova az országból is, egy pici békés faluba a hegyek közé, ahol gyerekekkel kell dolgozni, tudsz keresni pénzt vele és kicsit kiszakadhatsz a saját mindennapjaidból. Kicsit? Agymosóan sokat! 

Jójó, amúgy ehhez a fejemre-eséshez is kellett a család-most épp anyu-meg amúgy a PP. is, aki anyutól függetlenül kitalálta nekem ezt megoldásként, de a megvalósítás anyu. De hát ki ismerje az embert, ha nem a szülei meg a pszichológusa? 

Szóval ja, izgulunk, de vannak pozitív gondolatok is. Vers!

(A szúnyogcsípés-kenőcs-ügy óta rendszeresek lettek a mutánsszúnyog támadások, aminek ma a mama is szemtanúja volt, és legalább mondhatta, hogy ő megmondta. És tényleg.)

Radnóti Miklós Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,

ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát,
s nem ismerem ma sem
egészen még
nehéz hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst –
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany,-
ha megharagszol,
ép oly vagy, mint az ú,

mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

-Múltkor is egész délelőtt tanultam a szobámban….na jó, egész délelőtt tanulnom kellett volna, de helyette sajnáltam magam, elcsesztem az időt, sorozatot néztem…

-Szóval úgy csináltál, mint egy rendes egyetemista vizsgaidőszakban. 

psychologized