-Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezek mind csirkefogók!
-Szerintem is…de nem tudom hogy érem el mindig, hogy ilyenek tömegével írogassanak….
-Hát, lehet, hogy neked kéne több tiszteletet kikövetelni.
-Igen, mondjuk ez jogos…
-És ha rájöttél azt hogy kell, majd meséld el nekem is!
Megbetegedtem. De miért? Erről nem volt szó. Ne aggódjatok persze, mert csak az évenkénti menetrendszerű torokfájós, orrfújós szar, de ha úgy alakul, mint szoktam, akkor hamarosan kiderül, hogy tüszős mandulagyulladás és lesz egy körőhártya-gyulladásom is mint bónusz aji.
Na persze nyilván keresem a pszichológiai okát és általában akkor leszek beteg, mikor valami olyan van rám kényszerítve, amit nem akarok. Na ebből most összejött 5 egy napra tegnap-tegnapelőtt, de az már mégiscsak túlzás, hogy ok, nem aludtam jól, meg fos napom volt, meg voltam egy szűrésen ami fájt, de utána kb. három óra alatt mint akin feltekerték a betegséggombot.
Amikor még gimis voltam, ilyenkor szépen bevettem amit anya adott, esetleg infráztuk a fejem és vidáman belenyugodtam, hogy az orrdugulás meg a torokfájás nem nagy ár azért, hogy egész héten nem kell iskolába menni és helyette reggeltől estig mesét nézhetek a nappaliban fekve, miközben a mami hordja nekem a mézes teát literszám. Mert ugye a világ legjobb doktornénije ha megérkezett az tuti egy hét igazolt hiányzást jelentett.
Na de bezzeg most a startup műhely, a muay thai edzés, a kishúgom iskolából elhozása, a csütörtök esti buli, a péntek esti buli, maga az egyetem-mellesleg péntekről nem is lehet hiányozni- szóval egy kazal olyan program van a naptárban, ami miatt semmi kedvem betegnek lenni.
Ami viszont szupercuki, hogy a kishúgom macskája egész éjjel itt volt, hajnalban kiment, de most megint visszajött. Így könnyebben gyógyul az ember. Vagy hát én…
Jó, persze csehországból egy videó, amin valaki azt ordítja, hogy I wanna kiss you, az nem szar érzés, ha én lezártam és otthagytam ezt a dolgot, akkor ő is megtehetné. Én meg persze szokás szerint nem akarok senkit megbántani. Erről már amúgy annyira leszokhatnék.
Mert így meg engem bánt a dolog mindig, hogy tudom, hogy semmi értelme nincsen valaminek, de jól esik, hát hagyom. Bakker nem vettem be a gyógyszereket és nem is reggeliztem.